2009. június 22., hétfő

Fületlen bögre


A következő verset egy reggeli rádióműsorban hallottam. Bár nem valami híres költő szerzeménye, de mondanivalójával most nagyon idekívánkozik éjfélközeli gondolataimhoz:


"Ma este elmosogattam éppen nyolcra.

Rakosgattam a bögréket fel a polcra.

Kettő van fületlen, de előlről szépek.

Egészen olyanok, mint a többi épek.

Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,

S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.


Most eszembe jutott sok felebarátom.

Hogyha képletesen fületlennek látom,

Úgy teszem-e őket életem polcára,

Hogy ne lássunk mindig arra a hibára?

Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra.


Mert ( ha így térek egyszer nyugovóra)

Akkor tesz el az igazságos Isten

_ Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn-

A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel

Hátrafelé az én letörött fülemmel.


A diófa alatt...


...gyűltünk össze munkatársaimmal pénteken este a pacsai hegyen, hogy vörösbor és halászlé mellett elbúcsúzzunk a tanítási évtől, és jól kibeszéljük még egyszer a közelmúlt és a közeljövő eseményeit. Azt mondják, a diófának gyógyító ereje van, s megnyugváshoz juttat. Hát, nem is tudom. De az biztos, hogy a bor hatása intenzívebben hatott egyesek szókimondására, s ez is bír gyógyerővel néha, főként ha diófa alatt zajlik. Kolléganőnk hegyi szőlőbirtokán mindenesetre összekovácsolódni látszódott a csapat, legalábbis ami a vélt ellenségkép kialakítását illeti. Háborgás, tiltakozás, nagymellényű akciótervezés, kis rágcsálódás a történteken, felmentések, önigazolások, kinyilatkoztatások. Szegény diófa! Remélem, azért nem áll meg a fejlődésben. Éjfél után hagytuk el a tetthelyet.Én némi lelkifurdalással botorkáltam haza, ahol a három barnamaci ( a kicsi, a közepes-aki egyébként a legtermetesebbre nőtte magát kanadai magányában-, meg a nagy ) már aludt.

Lábraállás


" Nem az a dicsőség, hogy sohasem bukunk el, hanem az, hogy mindannyiszor felállunk."
Sajnos nem tudom, kinek a mondása ez, de nálunk a bejárattal szemben is olvasható, és naponta erőt ad. Valahogy úgy alakulnak már évek óta a júniusi események, hogy ez a bölcsesség kéretlenül áthatja, és segíti elviselni változatos életünket.
Így volt ez idén is. Nemcsak a tanév fejeződött be június 15-én, hanem egy ennél jelentősebb esemény is zajlott Budapesten , amely a szó átvitt és konkrét értelmében is talpraállás volt. November óta ezt a pillanatot vártuk, reméltük. A februári műtétet követő négy hónap után Czimi végre megszabadult a jobb lábára símuló, nehéz- fehér tehertől. Ezen alkalmat nemcsak a lábraállás élvezete, hanem mesziről-jött fiunk váratlan hazalátogatása is emlékezetessé tette.


2009. június 21., vasárnap

A memória


Ez a kép a hosszútávú memória kialakulási folyamatának tettenérését ábrázolja.Kapcsolattaeremtés az idegrostok között, ingerületátvitel helyi konzerválása biokémiai pecséttel. Hát így néz ki az agyamban pl. az idei tanévzáró ünnepély? Mert hogy megjegyzem, hosszú távra raktározom az biztos.Mint az ábécét. Igaz is! Folytatom, ahogy ígértem.
Az E-nél Említett Emlékképekből a CikkCakkozásokról és Dörzsikézésről is sokminden marad az idegek játékaként, tehát kicsit kitérnék azokra is: Faluszerte Cikáztak már régóta a hírek, mire beütött a villám az igazgatóváltásról, már szinte mindenki tudta, csak mi nem.( Persze ki is az a Mi?) Egyesek már azt is tudták, kinek kell még mennie közülünk is. De főleg azt, hogy ki jön. Bizonyára azok tudták, akik ezt az egész csúfságos mahinációt kezdeményezték. A Dörzsölőzködések ekkor többcélúan beindultak: kisfőnökhöz, nagyfőnökhöz, csúcsfejhez tapadósan; egymáshoz, régiekhez, újakhoz kaparósan- olyan "kaparj kurta-módra". Színek jelentek meg a fúrási palettán: ki szürkévé, ki feketévé, ki naranccsá, ki vörössé, ki abszolút rózsaszínűvé vált az amúgy tarkaságával büszkélkedő, kollegálisnak ekkor sem mondható testületben. Aztán lassan lecsupaszodva a máztól feketén-fehéren kiderül, hogy ki mit rejtett, ill. kiben mi rejtőzik. A fúrt likakba, mint a memória feketelyukaiba majd összesűrűsödve hullanak ezek a napok. Vagy zöldek maradnak, mint a jelzőszínnel festett szinapszisok a memóriában. Na, ennyit erről a szakaszról.
Jöjjön E után az új betű:
É- mint Évzáró ünnepség. Mintha mi sem történne közben: remek, szuper, áhitatos, felemelő, fegyelmezett gyűlés volt. A Gyökerekkel jól kapaszkodtunk, és Szárnyakat adtunk a ballagóknak.Ez a SH- iskolák jelszava is: Gyökerek és Szárnyak.Végül aztán a bordó lufikkal elillantak a felhők közé a remények. Tekintetünket éppen az Égre szegezve hallhattuk, amint a leköszönő igazgatónő bájosan bemutatta vendégünket, aki pedig rámutatott a falnál lapuló leendő főnökünkre, akit ideszerveztek át nekünk. Na erre aztán visszatértek a szemek oda a fal mellé, arra az emberre, aztán még mielőtt szólni tudott volna ( kérdéses, hogy akart-e egyáltalán?) na, e röpke, tanácstalan szünetben megszólalt az esti katonai Takaródó trombitán, és mi bevonultunk műmosollyal bizonyítványosztani. Ezek a június havának 13. napi emlékképei -Istennek legyen hála! Ámen.


2009. június 15., hétfő

Csak szépen sorban, mint nyomok a porban-Jelzett napok

Nem is olyan egyértelmű, hogy miért és kinek ír az ember blogot. Talán magunknak írjuk, talán más is olvassa, talán akarunk emlékezni elmúlt napjainkra, talán jobb lenne, ha nem maradna nyoma napi- heti- havi hangulatainknak.Persze, ha már Á-t mond az ember, mondjon B-t is, esetleg C-t, vagy jöhet az összes többi nap az ÁBC-ből.Nyomok az egyéni történelemből, s nem mindegyik fényes, de hát ez van.
A- mint Az a nap ,amikor "mélyen tisztelt" felsőbb vezetésünk közölte, hogy ez így nem mehet tovább. Azt nem mondták, hogy mi? nem stimmel.
Á-Ez nem lehet igaz- mondogattuk hosszasan elemezve, kivel is van problémájuk.Persze mindenki mást okolt.
B-mint az a nap, amikor ismét kiszálltak, és közölték, hogy most már aztán tényleg szedjük össze magunkat, mert lesz, ami lesz, meglátjuk majd. Brrr!-eszméltünk fel borzongva. Tehát velünk van a Baj! Bambulva, majd aztán lázasan vitattuk, hogy is értelmezzük, mit is tegyünk. Bár mindegy volt, mert rövid idő múlva újra kiszálltak, és Bejelentették, hogy bizony nekünk Bajaink ( ekkor már többesben) orvoslásához új igazgató-pardon, tagintézményvezető- kell, és ők ezt jószándékúan Biztosítják nekünk.
C- azok a napok, amikor Cirmos Cica módjára elkezdődtek a
CSendesnek éppen nem igérkező
D-napok, melyek jellegzetes viselkedésmódjai: a CikkCakkozások és DörzsölőzköDések.
E-ről bővebben majd legközelebb írom meg visszaemlékezéseimet.

2009. május 23., szombat

A sárga busz


-"Ajjaj fekete vonat, elvitted a..."-énekelhetnénk a régi slágert, de a vonat már régen nem fekete, a párunk még megvan, tehát ez nem aktuális. Helyette mostanában azt dünnyögjük inkább:- " Ajjajjaj, sárga buszika, elviszed a diákjainkat?!"
Többünknek ugyanis nem az a bajunk elsősorban az iskolabuszokkal, hogy nincs bennük biztonsági öv- bár ez is fontos lenne persze-, hanem az a gondunk, hogy elviszi a biztonságunkat jelentő diákjainkat adott településről egy másikra. Ott őgyeleg ez a sárga amerikai csoda reggelente a kis falvakban, és a nyugati szellemtől és lehetőségtől megittasult kába szülők házuk kapujában tolhatják fel rá még szendergő személyiségű gyermekeiket. Vajon azt hiszik, hogy ettől ez már tényleg "Amerika"?
Nem ítélhetem meg őket, mert lehet, hogy ők tudják, mi a jobb a kicsinyeiknek. De ha egyszer felülnének erre a buszra, és leszállás után a célállomáson is eltöltenének egy napot velük,a mesterségesen felduzzasztott létszámú osztályok innen-onnan szállított közösségeiben, vajon még mindig ilyen rózsaszín mámorban úsznának?
De ne a sárga buszi legyen egyedül csak a fekete mumus, mert hiszen vannak más buszok is. Azok is "feketevonatok" a maguk régi egyszerűségükkel: vagyis elviszik a tanulókat abból a faluból is, ahol pedig van iskola, kisebb létszámmal, hatékonyabban működő. "Mégis, mégis , ha reggel lett, a gímszarvast űzni kellett"-írja a csodaszarvast követő őseinkről Arany János. Hát ez így van mostanában is errefelé, az aprófalvas megyékben. Kifogy a legelő, elapadnak a források, és a birkákat másfelé terelik a tulajok még akkor is, ha jó juhászuk nem elalvós, mint a dalban, akkor is , ha van még fű a réten.
-Mert egyszer bizony elfonnyadhat a zsenge fű is! - feltételezik ők, a megrendelők. -Na, hát ezért aztán majd elalszanak a juhászok is, vagy elfogynak a mezőről!- ragozzák tovább, hogy valami mentséget azért felhozhassanak az újdivatúan magyar, azaz előítéletes, kettészakadt gondolatmenettel.
Ez lenne a megálmodott Amerika!? Gyökereiktől elszakított, sárga- és egyéb buszokkal szállított fák csemetekertje a biztató jövő!? A hatvanas években (a múlt században, az előző évezredben) ezt a folyamatot már átéltük páran még báránykaként: összevont osztályok után összevont iskolák. De akkor nem a szüleink ítélték halálra az iskolánkat azzal, hogy kiírattak a falusi iskolából, elsorvasztva ezzel még a lehetőségek morzsáit is. Ők haragudtak a buszra, amely vitt egy másik faluba, mi pedig méla búval néztük a buszablakból volt fészkünket, ahol minden fűszálat mi símogattunk életre addig. Mondhatják persze, hogy az akkor volt, ma más világot élünk, nyitottabbat, mobilabbat, melyhez már kicsi korban hozzá kell szoktatni az új nemzedékeket. Mondhatják. De miért olyan biztosak abban, hogy ez igaz is, amikor bizonyos értelemben éppen ők zárják be a lehetőségek kapuit gyerekeik előtt? Példát vehetnénk a gólyákról! Ők bezzeg visszaszállnak ugyanabba a faluba, ugyanarra a fészekre, hogy onnan taníthassák repülni fiókáikat. Ki is írják néha a "Gólyás falu" megtisztelő címet az ilyen község határába. Jó lenne, ha azt is ki lehetne írni: "Iskolás falu" !
Na, de kedves szakképzett, sőt túlképzett juhásztársaim! Mit tegyünk, ha még a számadóink is néha ellenérdekeltek abban, hogy fészkeinket, rétjeinket, terelgetési munkaköreinket megtarthassuk? Valamit azért ki kéne találnunk, mert nemsokára tényleg vehetjük a vándorbotot! Mégsem vághatjuk magunkat hanyatt a réten báránykáink terelgetése helyett régi dicsőséges bárányfelhőinken merengve!




2009. május 21., csütörtök

busz és sapka

Manapság elég divatos akció, hogy keressük és jegyezzük a "leg"-eket: a legtöbben ezt-azt csinálókon kívül a legnagyobb, legilyenebb-olyanabb dolgok és események válnak híressé csupán azért, mert ott voltak, megcsinálták, vagy mert egyszerűen csak úgy néznek ki. De egy-egy ember életében is felkerül az emléklistára jópár "leg", úgymint: a legcsodásabb nap, a leggazdagabb év, a leghosszabb utazás, a legszörnyűbb esemény,stb...Nálam az elmúlt szombaton megszületett a "legbecsületesebb város " címszó Nagykanizsát illetően. De az is lehet, hogy csak irtó mázlink volt Petikével, tehát csak a " legszerencsésebb napunk" vonul be a családi történetbe.
Az történt ugyanis, hogy szombat lévén a hagyományos hétvégi üdülési óránkat töltöttük a helyi Tesco előtereiben, ami lottófeladással egybekötött kávé-üdítőzéssel párosul a büfé napernyői alatt. Ez az az üdülési forma, amikor az ember ül valahol, szürcsöli az amúgy méregdrága italát ( melyet otthon fillérekből is kikeverhetne magának), és ha jó melegen süt a nap, azt képzeli, hogy a tengerparton van, és a gyepen túl a magas házak által takarva ott a tenger, csak éppen nem látszik. Tökéletes az idill, hiszen körülötte is henyélő, szórakozó egyedeknek tűnnek a vásárlásban megfáradt utasok, nyári ruhákban jön-megy a vegyes népség. Erre a játékos időtöltésre jó humorú kisunokánk is vevő, ha itt van nálunk.
Tehát "üdülni" mentünk hárman, és Petike hozta az új buszát, melyre igen büszke, mert jó dolgokkal érdemelte ki. Szóval cipeltük a buszt is mindenhová. Az első rituálét teljesítve a lottó feladását 200-ért megspékeltük egy afrikai állatos sorsjegy kapargatásával. Oly sikeres volt az akciónk, hogy nyertünk 300 Ft-ot ( vagyis nettó 100-at). Ettől a kellemes élménytől elvarázsolva boldogan igyekeztünk papához otthagyva a pulton a csodás járművet. Mire a bölcs nagyapó figyelmeztetett, és teljesen reménytelenül rohantunk vissza a tetthelyre. A mai világban! egyedülálló dolog történt velünk: ott lapult a busz, ahol hagytuk. Szorongattuk is utána lelkesen!
Már ekkor gyanús volt nekem ez a város! De ez még semmi ahhoz képest, ami délután történt. Ebéd után ugyanis, több ezer emberrel együtt kivonultunk a Csó-tóhoz a sárkányhajós programra. Hétágra sütött a nap, ezért a kicsi fején a dizájnosan pesties sültös, kockás sapka kötelező viselet volt a bicajozáshoz, erdei sétához. A játszótéren azonban egy mászóka magasából lehajította magáról a fűbe, megfigyelve tán a sapka röptét. Na, ott is maradt ez a szegény, árva jószág! Jó messzire kerültünk tőle a délután folyamán, mígnem egyszer csak megint szükségét láttuk feltenni, de nem volt a táskában. Iszkoltunk vissza a tömegen át a zsibongó játszótérre a forrás mellé. Útközben vizslattam a gyerekfejeket azzal a feltett szándékkal, hogy lekapom én bárkiről, ha meglátom, mert tuti, hogy ilyet ma csak az én unokám viselt ezen a vidéken. De fölöslegesen aggódtam, mert a kicsi, kockás, pesti sapka ott várt ránk a mászókára terítve.
Ez a két történés avatta fel ezen a hétvégén Nagykanizsát a " legbecsületesebb" várossá. Vagy csak Petike vonzza így a szerencsét? Lehet, hogy többször kéne vele "üdülni" a szokásos parton a szerencsejátékok árnyékában!?

2009. május 18., hétfő

Nyolc és fél...



....óra vonaton. A péntek délutánom azzal telt, hogy felutaztam unokámért,Petikéért Budapestre, és azonnali melegváltással az ellenvonattal lecsorogtunk Nagykanizsára. Már régen megigértem ezt a zakatolós utazást neki. Hát , jó hosszúra sikeredett! Ráadásul a felfelé induló nemzetközi vonat késett is, így Kelenföldön kellett megszervezni az átszállást ( még jó, hogy a férfiak előrelátóbbak, és Czimi papa segített ezzel az ötlettel) , nehogy lekéssük a másik nemzetközi szerelvényt. Na, összejött a találkozás, indulhatott a várva-várt siklás a Dunántúlon át, a Duna, a Velencei-tó, a Balaton mellett. Jó lassú siklás, de "ismerd meg hazád"- mozgalomnak megfelelt az amúgy kényelmes, tiszta vonat. Ha autóval jövünk Kanizsára, akkor "az utolsó erdő után" bújik elő a város. A vonatablakból pedig a Csónakázó-tó látványa után érdemes a pakkokat összegyűjteni, és leszálláshoz készülődni.
Tehát nyolc és fél óra alatt leértünk.Indulhatott a szuperhétvége! Volt abban mindenféle gyereknek élményteli elfoglaltság: kerékpározás, ékszerteknős vásárlása, erdei séták, sárkányhajó verseny látványa, tűzoltóautó bejárása. A dédikék meglátogatását se hagytuk ki a sorból. Vasárnap autóval juttattuk vissza a kicsit Pestre dombóvári kerülővel.Tartalmas hétvége volt,és fárasztó, de megérte.

2009. május 11., hétfő

"...még a jégszívet is"

Az én anyáknapjám után ( melyre utaltam egy héttel ezelőtti bejegyzésemben) végre túl vagyok az "ő anyjuk" napján is. Mármint kedves kis tanítványaim mélyen tisztelt szüleinek és nagyszüleinek megünneplésén. Többheti munka, tanulás és próba után kis színpadi produkcióval örvendeztettük meg a családokat, melynek végkicsengése szerint a szeretet még a jégszívet is felolvasztja.Egy kislány nagymamája meggyógyulása érdekében útrakel, és megkeresi a Fagykirályt, majd kedves szavával lenyűgözve felolvasztja a kegyetlent, s ettől ugye, tavasz lesz, és minden jóra fordul. Tanulság:ne hagyd magad a durvaságtól megfélemlíteni, mert nemes és önzetlen céljaidat szeretettel is elérheted, ha elég kitartó vagy ebben hinni és ezért tenni is.

Remélem, hogy valóban elért az üzenet az illetékesekhez, s nemcsak a szülőket értem ezalatt.

Talán később, sok idő múlva valami emlékmorzsa kovászként életre kel kicsinyeim szívében is. Legalábbis ezt szeretném, ill. szerettem volna elérni azzal a sok befektett energiával, amit erre az akcióra szántam( díszletek, ruhák, próbák, ajándék-készítések...).LALA-kutya, KRISZTI-cica, ESZTER-nagyanyó,VIRÁG-kisunoka, ÁKOS-patak, ZSOLTI-fagykirály, DONI-BÁLINT-GERGŐ-ÁDÁM-fák, RAMI-TIMI-ZSOMBOR-madárkák! Köszönöm a reményt.

Hogy ez segítette-e az iskola fennmaradását? Megható pillanatok vajon elősegíthetik-e az összetertozás megélését is? Talán. Mi legalábbis megtettük a tőlünk elvárhatót. És nemcsak azért, mert -a fenntartók dörgedelmei miatt kissé megfélemlítve- házi feladatul is kaptunk ezirányú tevékenységet. A valódi Fagykirályokkal a tanáriban találkoztunk, amikor is "meglettnekünkmondva", hogy mehetünk Kukutyinba zabot..., ha innen gyerek/szülő másfele vándorol teljesíteni tankötelezettségét. Azt hiszem kevés lesz a kedves beszéd, hogy azok a szívek csepegni kezdjenek. Bizony keményen meg kell dolgoznunk a csekélyke bérünkért, s egyáltalán nem biztos, hogy nem kell félnünk. Részemről: elég volt már a félelemből, olyan emberektől való szorongásból, akik középszerűségüket hatalmi allürjeikben próbálják kompenzálni. Na, de ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Jégszívekből Patakot fakasztani, ez is szép és nemes feladat.

2009. május 3., vasárnap

"Ki gépen száll fölé..."

A kezdőképem mottója Radnótitól való. S a késztetés is, hogy a térképet élőben látni vajh' milyen lehet ,a vers soraitól támadt bennem még kora-ifjúságomban.Levegőjegyben születve ez nem is furcsa tán részemről. Az annál inkább, hogy erre a " Nagy utazásra" ötven éves koromig vártam.Így volt megírva.Bár a képen felhők takarják a lényeget, a tájat, de éppen ez a pláne benne. A titok, amely a gomolygó pamacsok alatt húzódik, az én titkom, a mi titkunk.Ez a hihetetlenül nagy élmény ugyanis tényleg olyan, mintha varázsszőnyegen keltünk volna útra a mesében.Már majdnem egy év eltelik, mire ígéretemet betartva a vancouveri nagy kalandról elkezdem tehát megírni az útinaplót.
Mert ez a Holdbéli kép és a róla szóló beszámoló, a sejtelmes , távoli , vágyott és megtapasztalt világ életképe lesz.A magas HÁZ után a még magasabbakról,a szülőföld után a szülőként élhető földről is szó lesz.Egy más világról , amely kicsit felemelt, a szabadságról ,amely repített, hogy aztán mint a fel-fel dobott kő újra, meg újra...
Talán az sem véletlen, hogy éppen anyák napján jut eszembe belekezdeni . A szívem egy része ott maradt, hogy a lelkemet itthon táplálja.Ha befelhősödne, ha a mindennapok homályától nem látnám a lényeget, úgy szeretnék kikandikálni életemből, mint ahogy a világító szemű torony letekint fiam házára a kép bal oldalán a magasból.

2009. április 29., szerda

Ház eladó!


Nade ekkora! Tíz emelet, csaknem hatvan lakás, illetve "lakásocska"! Ki vesz ma ilyet?Azt írja ráadásul a kínálója, hogy egy-egy részlete nem eladó. Pedig egy emeletnyi belőle...., esetleg egy fél...? Még az is lehet, hogy lenne rá érdeklődő. Nagyon könnyű ám a "ház"! Nincs már benne semmi gépezet: se csap, se kályha, talán csövek se...Igazán izgató ajánlat! Kicsit dől, vagy süllyed, de talán már tovább nem..., hiszen könnyű, amint írtam. Alszik benne a "bogár, a darázs..., vele alszik a zümmögés", és "álmában csönget egy kicsit"..., de tényleg csak egy aprócskát ám! A burka potyadozik róla, na de ettől ugye, még könnyebb lesz, s egyre előnyösebb vétel. Ha végleg megszabadul minden terhétől talán még eltolhatóvá is válik. Vagy az már megtörtént vele? Nem is emlékszem..., de lehet, hogy már eltolták. Pedig fegyveres őre is vigyázott rá sokáig: maga Thúry György kapitány- karddal és pajzzsal-de sajnos háttal áll a "ház"előtti téren, így nem is láthatta, amikor lassacskán elcsordogált az élet a "ház"-ból, s a falakon csorgó vöröslő fájdalom se tűnt fel neki az egyre csendesedő alkonyokon, s árnyak teste sem lépdelt többé a betonúton. Bizony, a kapitány se rántott kardot, csak bámul továbbra is nyugat felé, pedig a lakók a Keleti-városrészbe hurcolkodtak.Kinek-kinek jobb is lett, mondják: örülnek az új , néha tágasabb, esetenként módosabb kuckóknak."Csak az a szép... kilátás!"- a hetedikről, s még feljebbről. Határokon átívelő látványa domboknak, hegyeknek, rálátás a dolgokra fentről, emelkedettség, tiszta szél, tornyok, eltűnő és épülő háztetők, a sárga buszi ott kanyarodott el, hajnalban motoszkáló zajok az ábécé mögűl, hátul meg a nyitott verandáról beszűrődő gyerekzsivaj, az iskola udvara, ahova jártunk...
Hiányzik azért nagyon. Nekem legalábbis igen. Még mindig fel kell néznem, ha előtte járok, a hetedikig, s várom a családi füttyjelet. Csak a ződ hálót lebegteti a szél, nem is számolok már visszafelé föntről: tíz, kilenc, nyóc, hét...
Elképzelem a "HÁZ"-at, mint egy ajándékdobozt, sok-sok apró fiókkal, kihúzhatókkal, s néha kikotorászok egy-két fontos emlékmorzsát abból a zöldleples kis szelencéből.Álmomban még gyakran lenézek onnan föntről a múltamra, majd csöngetek kicsit, mint a hatos buszi ott alant. Mikor felébredek, ráeszmélek, hogy lekéstem...A múltamról, s ahogy fiam írja: " Már a jövőm se a régi".
De azért szívesen megvenném azt a kis fiókot ott a hetediken, középen...Kérem mennyiért adnák vissza azt nekem?

2009. április 28., kedd

Útmenti Krisztusok

Kora reggel kifelé tartva a városból nemcsak a virágzó, zsibongóan zöldellő tavaszi frissesség nyűgözi le a még pillázó halandót. A rikító-sárga repceföldek gyepüjében térdelő keresztek vigyázzák lelkemet a reggeli álmából éppen csak felsóhajtó falvak közötti úton.Van köztük szépen rendben tartott, felvirágzott, megcsonkított, féligmállott, lomb-közé-bújó, festett-hivalkodó, Máriával-őrzött. Akárcsak mi, földi utazók, különfélék.Éppencsak egy Miatyánknyira vannak egymástól, akárcsak az emberek.Néha belefér az Üdvözlégy... is, ha lassítok, vagy csak úgy gurulok a sokat rejtő dombok hajlékában. Jó újra és újra látni őket, mert eszembe juttatják, hogy hálát kell adni minden útért, amit találunk, vagy amit nekünk találtak, bármilyen nehéz is végigmenni rajta.Csatornáim ők égi és füldi hozzátartozóim között, meséimet hallgatják és üzennek.

2009. április 27., hétfő

Minden kezdet nehéz, hát még az újrakezdés!

Hát úgy tűnik, sikerült saját blogot létrehoznom! El se hiszem! Illetve hiszem, ha látom majd magam is. Jujjjj, de jó!Köszöntök mindenkit, aki erre téved netán és olvassa is. Hát ennyi kezdetnek elég is lesz.