Útmenti Krisztusok

Kora reggel kifelé tartva a városból nemcsak a virágzó, zsibongóan zöldellő tavaszi frissesség nyűgözi le a még pillázó halandót. A rikító-sárga repceföldek gyepüjében térdelő keresztek vigyázzák lelkemet a reggeli álmából éppen csak felsóhajtó falvak közötti úton.Van köztük szépen rendben tartott, felvirágzott, megcsonkított, féligmállott, lomb-közé-bújó, festett-hivalkodó, Máriával-őrzött. Akárcsak mi, földi utazók, különfélék.Éppencsak egy Miatyánknyira vannak egymástól, akárcsak az emberek.Néha belefér az Üdvözlégy... is, ha lassítok, vagy csak úgy gurulok a sokat rejtő dombok hajlékában. Jó újra és újra látni őket, mert eszembe juttatják, hogy hálát kell adni minden útért, amit találunk, vagy amit nekünk találtak, bármilyen nehéz is végigmenni rajta.Csatornáim ők égi és füldi hozzátartozóim között, meséimet hallgatják és üzennek.